Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeptember 2. Vasárnap

   Ma próbáltam a lehető legtöbb időt tölteni Cortezzel, mivel neki holnap kezdődik a stward tanfolyam és két hétig nem látom majd. Tudom, hogy nyáron sokkal több ideig volt távol, de ez más. Most együtt élünk.

   Nagyon fog hiányozni. Egész éjjel nem tudtam aludni. Olyan gondolatok jártak a fejemben, mint például mi lesz, ha Cortez megismer egy csinos lányt és többet nem jön haza? (Oké, ez így utólag hülyeség). Vagy azon gondolkodtam, mit fogok kezdeni magammal, mert nekem csak 10- én kezdődik az egyetem. Lemehetnék esetleg Justine- hoz, aki egy kávéházban dolgozik (csütörtöktől én is ott fogok majd), de addig mégis mit csináljak? 

   Most éreztem meg igazából, hogy milyen rossz Kinga nélkül.

   Ahogy forgolódtam az ágyba Cortez is felébredt. 

   - Mi a baj?- suttogta.

   - Semmi, csak gondolkoztam. 

   - Figyelj, Reni... El tudom képzelni, hogy milyen gondolataid vannak, de most. Inkább aludj és holnap mindent megbeszélünk.- mondta álmosan.

   - Igen, persze.- mosolyogtam, és a homlokomra nyomott egy puszit. 

   A gondolatok csak nem hagytak nyugodni, de legalább tudtam aludni egy keveset. Reggel korán felkeltem, de mivel Cortez még aludt, nem zavartam.

   Kimentem a konyhába. Justine-t még otthon találtam. Megkérdezte, hogy nem tartok-e vele, de nemet mondtam két okból kifolyólag is. Az első az, hogy a mai napot Cortezzel töltöm, a második pedig az, hogy tudom mennyien vannak ilyenkor a kávézóba és csak feltartanám. Ezzel Justine el is ment.

   Pár perccel később megérkezett a konyhába Jean- Luc is. Elég viccesen botorkált ki a konyháig. Hatalmas karikák jelentek meg a szeme alatt. Megkérdeztem, hogy mi történt, és ő elmondta, hogy egész éjjel nem aludt, mert a szomszédok a zenét bömböltették. Szegény, nagyon sajnálom. Főleg azért, mert mindjárt neki is indulnia kell a munkába, Hát.. Amennyit ő szokott készülődni, nemhiszem, hogy időben odaér.

  Kb. Negyven per múlva készen is lett. Wow! Ez az ő sebességéhez képest világrekord. Búcsúzóul megölelt (?) és mondta, hogy nagyon fogok hiányozni(??). Na, ezt aztán nagyon nem értettem, de nem modtam semmit, mert így is késésben volt.

   Így, hogy mindketten elmentek elindultam a szobánk felé. Cortez még mindig aludt. Lefeküdtem mellé és adtam egy puszit neki, jelezve, hogy ideje lenne fébrednie. A tervem bevállt, azonnal kinyitotta a szemét és szorosan megölelt. Annyira jó a karjaiban lenni (L)

   - Mennyi az idő?- kérdezte.

   - Nyolc óra - feleltem.

   - A többiek?

   - Az előbb mentek el - mondtam, majd a szemébe néztem. Elvesztem abban a csodás szembárban.

   - Rendben. Na de halljam, min gondolkodtál az éjjel?- kérdezte és megsimította az arcom.

   - Öö.. Hát... Csak, tudod...- de nem tudtam folytatni, mert a szavamba vágott.

   -Ne mondd, Várj, kitalálom. Attól félsz, hogy talákozom egy csinos lánnyal, akibe beleszeretek és téged itt hagylak. - mondta mosolyogva.

    Uhh.. Ez most szíven szúrt.

   - Nem.. Vagyis.. De, mégis.- Feleltem szomorúan.

   - Ugyan már. Tudod, hogy én csak téged szeretlek és nem hagynálak el senkiért és semmiért.- mondta komolyan, majd magához húzott és megcsókolt.

   Hű.. Cortez nem sokszor mondja ki, hogy szeret, de ez most annyira meggyőző volt. Ez a mondat nagyon megnyugtatott.

   - Rendben... De mostmár tényleg kelj fel, mert ma együtt töltjük az egész napot. 

   - Kezdessz Kingára hasonlítani- felelte nevetve. Na erre én sem tudtam mit mondani. 

   Csodás volt a nap. Filmet néztünk, Cortez választott. Megpróbáltam nem unni a filmet, de ez nem jött össze. Na mindegy. Később meglátogattunk Justine-t, de mivel nagyon sokan voltak hamar elmentünk. Elsétáltunk az Eiffel- toronyhoz, majd haza mentünk. Otthon segítettem Corteznek összepakolni és ezzel el is telt az egész nap.

   Holnap korán kell induljon.

   -Szólj, mikor indulsz.

   -Mindenképp, de szerintem te hamarabb felkesz -mosolygott.

  -Lehet.- motyogtam. - Nagyon fogsz hiányozni. -öleltem át.

   - Te is fogsz hiányozni, de nem a világ végére megyek, és nem maradok ott örökre. Jövő héten te is elkezded az egyetemet, addig dolgozni fogsz. Itt lesz Justine meg Jean- Luc is. Ha meg tényleg nem tudsz mit kezdeni magaddal hívd Neményit. De, ha megtudom, hogy az az elmebeteg csinál valamit, esküszöm megverem. 

    -Nem, nem.. Ne aggódj, minden rendbe lesz.- megöleltem és negcsókoltam. - Na, de mostmár menjünk aludni, reggel korán kell kelj.

  Cortez: 5/5 - nagyon szeretem és nagyon fog hiányozni

  Gondolatok: 5/1

  A mai nap: 5/5 - csodás volt

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Blood Apply pressure on Readings Explained

(AElilmRela, 2018.09.27 16:26)

Torsion bras de quelqu'un est comment poupe votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre determination bat, il pompe le sang tout au long vos arteres a la prendre facilement de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/achat-cialis-original-en-ligne/

How To Prevent Prostate Problems And Diseases?

(Albertoracy, 2018.07.22 11:50)

The prostate related is an essential portion of a male's reproductive system. It secretes fluids that assisted in the transportation and activation of sperm. The prostate is found just as you're watching rectum, below the bladder and all around the urethra. When there is prostate problem, it is almost always very uncomfortable and inconvenient for that patient as his urinary method is directly affected.

The common prostate health problems are prostate infection, enlarged prostate and prostate cancer.



Prostate infection, often known as prostatitis, is regarded as the common prostate-related overuse injury in men younger than 55 years of age. Infections in the prostate are classified into four types - acute bacterial prostatitis, chronic bacterial prostatitis, chronic abacterial prostatitis and prosttodynia.

Acute bacterial prostatitis may be the least common of kinds of prostate infection. It is a result of bacteria found in the large intestines or urinary tract. Patients can experience fever, chills, body aches, back pains and urination problems. This condition is treated by utilizing antibiotics or non-steroid anti-inflammatory drugs (NSAIDs) to alleviate the swelling.

Chronic bacterial prostatitis can be a condition associated with a particular defect inside the gland as well as the persistence presence of bacteria inside urinary tract. It can be due to trauma towards the urinary tract or by infections from the rest of the body. A patient can experience testicular pain, lower back pains and urination problems. Although it is uncommon, it may be treated by removal with the prostate defect followed by the utilization antibiotics and NSAIDs to deal with the soreness.

Non-bacterial prostatitis makes up about approximately 90% of most prostatitis cases; however, researchers have not to establish the causes of these conditions. Some researchers believe that chronic non-bacterial prostatitis occur because of unknown infectious agents while other think that intensive exercise and lifting can cause these infections.

Maintaining a Healthy Prostate

To prevent prostate diseases, a proper meals are important. These are some of the things you can do to keep your prostate healthy.

1. Drink sufficient water. Proper hydration is critical for overall health and this will also maintain your urinary track clean.

2. Some studies declare that a couple of ejaculations a week will help to prevent prostate type of cancer.

3. Eat steak in moderation. It has been shown that consuming greater than four meals of beef every week will increase the probability of prostate diseases and cancer.

4. Maintain a suitable diet with cereals, vegetable and fruits to ensure sufficient intake of nutrients required for prostate health.

The most important measure to adopt to make sure a wholesome prostate is always to go for regular prostate health screening. If you are forty years of age and above, you must opt for prostate examination at least once annually.

M.nagymihály

(Jakab Nóra, 2016.11.12 19:55)

Ez nagyon jóóó!!
Kérlek írj még sokat:)